Figyelemreméltó esemény(sorozat) helyszíne mától a terézvárosi (VI., kerületi) Hunyadi tér. Egy cseppnyi békeidő zajongó világunkban. Ügyes PR-fogások, tanítani való egymásra épülés.

Nézzük, csak miről is van szó.

A korábbi szocialista-szabaddemokrata városvezetést – Verók Istvántól Fürst Györgyön át Hatvani Csabán keresztül az egykori jegyzőig – nyugodtan nevezhetjük Oktogon és vidéke ÁFÉSZ-nak, hiszen, mint boltosok az árujukkal, úgy bántak az Andrássy út és környéke épített örökségével, vagyonával. Ráadásul tették ezt akként, mintha a sajátjuk lenne. De nem.

A 2010-ben helyükre lépő polgári vezetés eltökélte, hogy a „hatker”-ből ismét Terézvárossá emeli e sokat megélt és szenvedett városrészt. Ahogy Hassay Zsófia polgármester fogalmazott a Zenepavilon koncertsorozatát megnyitó beszédében:

„Amikor 2010. október negyedikén, immáron megválasztott polgármesterként beléptem a Polgármesteri Hivatal épületébe, akkor a lépcső felé haladva megfogalmaztam leendő tevékenységem egyik küldetését. Azt, hogy legyen bármilyen a gazdasági és politikai környezet polgármesteri ciklusom alatt, négy esztendő múlva Terézváros és Önök, kedves terézvárosiak, újra foglalják el megérdemelt és kiemelt helyüket hazánk kulturális életében. S mindezt méltó környezetben tehessék. Mert hiszem, hogy egy nemzetet alapvetően a kultúrája és a kulturáltsága határoz meg.

S most, két és fél esztendővel később itt állunk, és a XXI. század második évtizedében szívhatjuk magunkba a boldog, polgári békeidők miliőjét, hangulatát.

Mert „zene nélkül mi érek én?” – dúdolhatnánk a jól ismert, kortárs könnyűzenei slágert, és persze tudjuk a választ. Természetesen mindannyian sokat érünk, de az országnak azon kerületében, ahol pár háztömbön belül található a zene akadémiája és az opera színháza, ott a teljesség csak a muzsikával és a zene szeretetével érhető el”.

Közvetlen kapcsolat

Szép, fennkölt és nemes – mondhatják erre, és egyből elő is ráncigálhatják a milliószor idézett, Raimond Montecuccolinak tulajdonított mondást, miszerint „a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz”.

Igaz, csak éppen Terézvárosban nem háborúznak, kulturkampfot sem vívnak, hanem okosan összekötik a szellemet a pocakkal, a szépnek tetszőt az igényessel. És az anyagi kérdésre is ott volt a válasz a beszédben:

„Mindez persze nem csupán akarat, hanem pénz kérdése is. Az általunk választott út: ingatlanfelélés helyett takarékos gazdálkodás, emellett fejlesztés és adósságcsökkentés – úgy tűnik járható és bennünket igazol”.

A Föld napján immáron hagyományként 3 tő futómuskátlit kap MINDEN, tényleges terézvárosi lakhelyét lakcímkártyával igazoló polgár. Eddig a kosárpályán, hiszen értelemszerűen zárt hellyel kellett védekezni a hívatlan látogatók elől. Mára azonban – aki az elmúlt hetekben, hónapokban arra járt, láthatta-hallhatta a munkálatokat – elkészült az árnyékolható őstermelői piac, csodás díszburkolattal. A polgármesteri ötlet logikusnak és praktikusnak tetszik: kosárpalánkoktól az árnyékolók alá vinni a virágokat. Az elhatározást tett követte, így az a több ezer terézvárosi, aki a muskátliért jött, egyből rácsodálkozhatott a felújított, korábbi énjéből felismerhetetlenségig átvarázsolt térre. Ügyes húzás. 1:0.

Nyitányként a Nyári vonósnégyes

S ha már futómuskátliért sorban állnak a derék polgárok, akkor kapjanak egy olyan élményt (kezdetben a Nyári Vonósnégyes), amely programot és arculatot szab Belső-Terézvárosnak. Rövid polgármesteri és zeneakadémia rektori (dr. Batta András) megnyitók, és felcsendül Vivaldi.

Az egyszeri terézvárosi meg csak néz, mint a pereces: ilyet is lehet?

Lehet. 2:0.

Mindeközben – szombatról, piaci bevásárlásról van szó – az őstermelők kínálják portékájukat – zeneszóra. Más a kofa hangulata is. Ráadásul csütörtöktől birtokba vehetik az új, tágasabb, tisztább standjaikat is.

Türelmesen várnak sorukra a terézvárosi polgárok

És ennek az egymásra épülő, mindenféle hangzatos PR-t nélkülöző elegáns kommunikációnak a tükrében már hiteles Hassay polgármester viszonyulása Hamvas Béla tér és hely különbözőségének meghatározásához:

„A térnek száma, a helynek arca van. Két egyforma hely éppúgy nincs, mint megismétlődő pillanat... A térkép megkísérli a teret és a helyet egy nevezőre hozni olyan egyezményes jelekkel, ahogy a hangjegy leírja a zenét...”

Így lesz hely a Hunyadi tér.

Beszédre és koncertre egyaránt figyelnek.

Amiért hely lesz a tér.

Bő három óra alatt 3:0 lett a fanyalgókkal szemben Terézvárosban.

Már csak az a kérdés, hogy a terézvárosiakon kívül vajon más is így látja-e? Például a média szentel-e ennek is akkora teret, mint a Sirály-bohózatnak? Vajon megkérdezik-e a padokon, kellemes nyár eleji időben élő zenét hallgató nyugdíjasokat, hogy egyetértenek-e ezzel a programmal? Vajon készülnek-e – politikai töltettől mentes – helyszíni riportok?

A polgármester sem tudhat mindent. Az úr 1945 óta lakik Terézvárosban...

Vajon más is kimondja-e: az Oktogon és vidéke ÁFÉSZ ideje lejárt, a Hunyadi tér a jövő?

Szerintem tudjuk a választ.

Addig nem marad más hátra, mint ilyen és ehhez hasonló, végiggondolt és megvalósított ügyekkel, programokkal jelezni: ezt tekintjük értéknek.

Olyan jó lenne tudni, hogy más budapesti városrészekben, illetőleg városokban is van hasonló. Vagy legalábbis hinni benne.

Rend a lelke mindennek. Lakcímkártya ellenőrzés