Halmos Bélát – a magyarországi táncházmozgalom egyik ősatyját - még akkor ismertem meg, amikor „csak” a Népművészet Ifjú Mestere volt.
Sok-sok év alatt – lassú víz partot mos, mint oly’ sok minden másban… – kiérdemelte a Népművészet Mestere címet is tavaly, holott az addigi szokásjog ismeretében formailag nem is járt volna neki.
Azóta csak Adatközlő Úrnak szólítottam.
Az Adatközlő Úr végzett építészmérnök, népzenekutató tudós, de leginkább EMBER, mindenki Béla bácsija, a táncházas prímás primissima volt.
(Kattintson a képre a videóért!)
Most már sajnos múlt időben. Makovecz Imre halála kapcsán televíziós portréműsorban idézte édesanyját: a halál az nem pont, hanem kettős pont.
Egy új élet kezdete.
Valami hasonlóban kezdek hinni mostanság magam is.
Istenben boldogult Halmos Béla már az égi húrokon húzza - ki tudja hány századszor (de inkább ezredszer) -, a
Lefelé folyik a Tisza,
nem folyik az többet vissza.
Rajtam van a babám csókja,
ha sajnálja, vegye vissza! -
kezdetű széki négyest (magyart). Ennek a táncnak a lényege és éltető eleme az összekapaszkodás. Két nő és két férfi sebességét, tartását, egyensúlyát a körforgás alatt a másik három biztosítja.
Ilyen összekapaszkodásnak lehettünk tanúi június elején a valaha volt legnagyobb dunai árvíznél és a minap Barcelonában, ahol szocialista polgármester, egyben országgyűlési képviselő együtt prezentált a fideszes miniszterelnökkel és ügyvezető alelnökkel – a közös magyar sikerért.
Nyolc esztendő múlva – ki tudja ki hol lesz a politikai életben akkor, meg egyáltalán ki tudja, hol leszünk egyáltalán akkor – Budapest és Balatonfüred rendezi a vizes világtalálkozót. 2500 sportolót és 3 és fél milliárd tévénézőt látunk vendégül. A tervek – és most már a kötelezettségek – szerint csodálatos új uszodakomplexum épül (a látványterveket letölthetik a http://mnsk.hu/sajtofotok/ oldalról.), amely mintegy 20 ezer néző befogadására lesz alkalmas.
Nagy udvarlás ez a Dunának, a Balatonnak.
De a bókokból sosem elég. Áder János tavaly Rióban kezdeményezte, hogy Magyarország legyen az ENSZ vízügyi konferenciájának házigazdája. És úgy is lett, hiszen október 8. és 10. között Budapest ad otthont ennek is. Még egy gesztus a víznek.
Lovas nemzetből lassan vizes nemzetté válunk. Mert vízből jól állunk. Tudják ezt mások is, sokan sokféleképpen próbálnak hozzájutni a vizünkhöz. De – hála Istennek – eddig ezt nem engedtük. Vendégként szívesen látunk minden érintettet – sportolót, tudóst, környezetpolitikust –, de a vizünket nem adjuk. Mert ha adnánk, akkor brutálisan visszavágna. Mint idén júniusban.
És ez jó, ez megnyugtató.
Mert Halmos Bélán kívül is sokan tudjuk: nem folyik az többet vissza.
És a csókok is maradhatnak az udvarlás végén.
Az összekapaszkodás nemkülönben.
Mert a pont helyetti kettőspont a végpont.
